YourArt – avagy közös festésen voltunk

Facebookpinterest

Idén egy tavaszi vasárnap jártunk Pufival Óbudán a YourArt stúdióban közös festésen, és úgy gondoltuk, megosztjuk tapasztalatainkat. Alapvetően én nem ismertem őket, Pufi talált rájuk a neten, és szeretett volna egyszer elmenni, kipróbálni. Az áprilisi szülinap egy remek alkalom volt, megleptem hát egy páros fa festés alkalommal. Jó előre kell azonban foglalni, mert eléggé tele vannak az időpontok, no de nézzük is, miről beszélünk.

A YourArt weboldalán van egy naptár, abban láthatóak, hogy melyik napon milyen kép festése lesz, és akinek ami tetszik, az alapján lehet választani dátumot. Mi a páros fa festést választottuk, mert itt egy nagy kép áll össze két kisebből, és a kép két oldalát két külön személy festi, a falra pedig közte kis távolsággal kerül fel. De mivel a két kép alapvető színvilága is eléggé eltérő, ezért nem akkora gond, hogy két teljesen eltérő kézügyességű és gondolkodású ember festi, így is eléggé passzol végeredmény.

Lift az 5.-ig a stúdió a 6.-on

Az mindenképpen szükségesnek tartom megemlíteni, hogy komoly előképzettséggel rendelkezem, profi házikókat vetettem papírra ugyanis 5. általánosban rajzórákon, és azóta kb semmi. Pufi is hasonlóan, max a gyereknek rajzolt elő cs. orrú kutyát, hogy ki lehessen színezni. Azok ugyan elég jók lettek, de lényeg a lényeg, egyikünk sem egy rajz és festő zseni. Ilyen alapokkal indultunk neki a kalandnak.

Kicsit előbb értünk oda, addig nyaltunk egy fagyit, és a bazi nagy YourArt feliratok mellett az utcán állva egy párost útba igazítottunk közben, akik nem találták, hová kell menni. Rövid várakozás után azért időben felmentünk mi is, hogy legyen még jó hely, mert azt sem tudtuk, hogyan lesz az elrendezés. A portás szólt, hogy 6. emelet, de az utolsó gyalog, amit jó, hogy említett, mert a lift az 5.-ig volt, tehát kicsit zavarba jöttünk volna ha csak a feliratot lájuk, hogy a 6.ra kell menni. Az utolsó emelet megtétele alatt már szépen dekorált falakkal találkozunk, tehát már az előtér is nagyon kellemes.

…korábbi munkák díszítik végig a falakat…

A belső tér nem volt túl nagy, de azért kényelmesen el lehetett férni, ha jól emlékszem 8 párosnak volt elegendő asztal, ahol az alkotásokat el lehetett készíteni. De már belépéskor nagyon kedvesek voltak, először is fizettünk (de erről majd később), illetve azonnal jöttek a kérdések, mit kérünk enni vagy inni. Kicsit ledöbbentem. Sorakoztak az édes és sós apró sütik, vizek, üdítők és borok a pulton. Ezt előzetesen nem láttam sehol feltüntetve, tehát kifejezetten nagyon korrektnek gondolom, hogy nem is ez van kirakva a kirakatba, az utolsó kis szalmaszállal is felsorolva, amit csak adnak, hanem a festés és élmény programnak ez csak mintegy grátisz kiegészítője. Máshol még azt is feltüntetnék, hogy szalvétát is adnak ám a sütihez, és az is benne van az árban.

Ez a kép fogadja az embert, aki ide betér, és itt ha lehet, még jobban betojunk, de csak 1-2 pohár bor kell, és mennek is a hatalmas és laza kézmozdulatok, vállból…

Nem vagyunk nagy tolakodó népség, Pufi szerényen egy savas vizet kért, én pedig egy rozé fröccsre neveztem be, de később, mikor többen mellettünk megpúpozott pogis tálakkal települtek le, egy-két apró sütiért mi is visszamentünk. Illetve készült több kávé is, egyre nem volt jelentkező, mert a szervező lány eggyel többet főzött le, ezért az is én nyertem meg, és nem vagyok ugyan nagy ínyenc, de a vacak kávét nem szeretem, ez viszont nagyon finom volt. Letelepültünk tehát az üres vásznunk és 7 adag festéket tartalmazó palettánk elé, pogival, borral, kávéval, ásványvízzel, és remegve vártuk a sorsunkat.

1 üres vászon, 2 minta fotó, 3 ecset, 7 kis festék kupacka, és tiéd a pálya….

Még egyszer utoljára a rendezvényt menedzselő lány körbekérdezett, hogy biztos mindenkinek van minden, kér-e még bárki enni inni, ha nem, akkor kellemes időtöltést kíván, és aztán ő el is köszönt. Maradt velünk a festést levezető másik lány, ő adta lényegében az instrukciókat, de nem vitte túlzásba, nem volt tolakodó, sőt, konkrétan egyetlen egyszer sem festett bele vagy nyúlt hozzá a művekhez. Ez persze legalább annyira ijesztő, mint amennyire tisztességes hozzáállás, mert én azt feltételeztem, hogy majd nyomom a bénáskodást, de sebaj, majd fél óránként három ecsetvonással rendbe vágják nekem a mázolmányomat, és úgy fog kinézni, mint egy remekmű. Hát nem ez történt. De összességében így utólag azt gondolom, abszolút jó is ez így. Mellettünk is egy pár volt, ahol a lány a végén kicsit behisztizett, hogy neki nem olyan mint a képen (nem mintha bárkinek is olyan lett volna), és ott jelzés és kérés után a festést vezető lány kicsit belenyúlt neki, de ez kivételes eset volt, engedélyt kért, és csak a nyafogás miatt tette, tehát egyébként mindenkinek olyan lett a képe, amit maga készített, és ez teljesen jó így. Azonban ha bárki elcsúszott olyan irányba, ami neki nem tetszett, abszolút hatékony instrukciót kapott, hogy abból hogyan lehetne kijönni, hogyan oldható meg, hogy ne olyan legyen ami nekünk nem tetszik, mit tegyünk még hozzá, mit vegyünk el, hogyan kenjük át, stb.

A piros oldal természetesen annak megfelelő palettát kapott, de folyamatosan kérhettük az utántöltést is

Összességében a szép fehér vásznunkon, a minta képen és a palettánkon kívül semmi nem volt, ami a segítségünkre volt az elkészítésben, és ez elsőre elég ijesztőnek tűnt. Persze kaptuk a megfelelő instrukciókat, hogy hogyan és mit kéne, de ez egy laikusnak csak elég enyhe mankó (legalábbis elsőre annak tűnt). Be is voltunk feszülve az elején rendesen, nyilván attól is tart az ember, hogy nem akar beégni, mi lesz, ha valami ocsmányságot hoz össze, de leginkább azért izgul, hogy azért jó lenne valami vállalhatót, falra is kirakhatót összehozni, de végül mindig kaptunk javaslatot, információs segítséget, és szépen tudtunk haladni nulla tudással is. Pl. nekem volt kétszer is, hogy a kép egy-egy részét eléggé elmázoltam, nem tetszett, és ahogy kentem rá az új rétegeket csak egyre rosszabb lett. Jeleztem is, hogy ezzel itt nem vagyok kibékülve, odajött a lány, annyit tett, hogy festő késsel segített leszedni egy kis festéket, mert túl sok volt, és aztán megmondta, hogy szerinte milyen színt vigyek még fel oda egy kicsit, és tényleg jobb lett. Szóval azért nyilván ehhez is kell, kellene érteni, de ez így egy elég jó megosztás, mert aki ért hozzá az mondja, aki meg nem ért hozzá az csinálja, és itt kivételesen ez a jó felosztás, mert az élmény 100%-ban az ügyfélé.

A film címe lehetne: “YourArt: A kezdetek”

A lelkes próbálkozások közepette természetesen folyamatosan kaptuk az utántöltést, mert mindenkinek rendesen fogyott a festék, de szépen alakultak a művek is. Első fázisban az üres fehér vászon hátterét kellett megfestenünk, felül-közepén azzal a világosabb folttal, ami az esti égboltnak a holdfény szerű részét adja meg. Itt ügyelni kellett, hogy kb egy magasságban legyen a két képen, de itt is lehetett azért sokat korrigálni, az alsó és felső határokon sötétítettünk vagy világosítottunk, és szépen szintbe jött a két oldal.

Kb. egy magasságban a “holdfény”, és kialakulóban a háttér is.

Amikor megvolt a háttér, jöhettek rá a fák. Pufi képe nagyságrendekkel jobban alakult, mert ezen a ponton az enyém úgy nézett ki, mintha egy borús nyári éjszakán tömeges csirkepusztulás lett volna, és az elhullott állatok lába mered már csak a halvány holdfény felé, de azért igyekeztem túltenni magam az elszenesedett csirkelábak látványán, és bíztam benne, hogy majd a levelekkel ezt kompenzálom valahogy. Pufi képe azonban brutálisan hangulatos lett, nem volt túl vidám, de annál inkább hatásvadász, kicsit post-nuclear feeling lett, én a “táj erdőtűz után” nevet adtam neki. Ő készítette a piros-vörös részét a képnek, és szerintem nagyon jók lettek a színátmenetek, mintha még a hold is egy kicsit lángolna, és tényleg olyan feeling volt, hogy a tűz már nem ég, de a fák teljesen csupaszok, és még izzik a levegő a magas hőtől.

Festék már van bőven a vásznon, de itt még mindig erősen rettegtünk, hogy mi sül ki ebből

De nem álltunk meg itt, jött az utolsó fázis, a levelek pöttyözése. Az elején folyamatosan azt mondták, hogy remek ez a kép, mert hatalmas szabadságot ad, de itt még nem pontosan értettem, miről beszélnek. Aztán rájöttem. Körbe lehetett járni néha, és látván a többiek munkáját, tényleg abszolút nem volt két egyforma, sőt, még hasonló sem, de szerintem mindegyikben volt valami, szép, érdekes, egyedi. Mind jól nézett ki, mint a festőjének stílusát, gondolkodását, és főleg kézügyességét tükrözte, és ez tök jó, ez itt a lényeg. Oké, az enyém sem lett egy remekmű, de nem is baj. Én ennyire tudok festeni. Én csináltam, az én munkám van benne, és abszolút ilyen szemmel is nézek rá. Eléggé önkritikus vagyok, nem mondom, hogy hibátlan, de így, hogy én csináltam, nulla előképzettséggel, komolyan még tetszik is. Meg emlék, azt az alkalmat idézi fel, és tényleg abszolút saját képek, a mi kezünk munkája, és manapság a felgyorsult világban nem sok ilyen megoldás lehetséges, idő és türelem hiányában.

Na itt én szerettem volna abbahagyni, sikerült egy viselhető hátteret létrehozni, nem akartam elrontani további ráfestéssel.

Szóval elérkezett az utolsó fázis, a levelek pöttyözése. Én először tényleg csak pöttyöket raktam, és nem is tetszett túlzottan, de aztán bevadultam. Folyamatosan az az instrukció jött, hogy ne csuklóból, hanem vállból fessünk, lazán, szabadon, ne parázzunk. Na ja, könnyű azt mondani, ha valaki jól tud festeni, de itt be volt tojva mindenki rendesen. Azonban mivel közben a második fröccsöt is sikerült legurítani, tényleg egyre lazább lettem. A háttérben szóltak a francia sanzonok, Édith Piaf leginkább, mely dalok nekem kicsit túlzottan lassúak és melankolikusak, tehát más élethelyzetben felvágnám az ereim tőle, de ehhez a tevékenységhez abszolút illett, sőt, fel is dobta azt. Olyan hangulatot sikerült teremteniük, hogy komolyan művésznek érezte magát az ember.

Pufi nem túl vidám, ám annál hatás-vadászabb félkész festménye, a post nuclear erdővel…

Ott festegettünk a tetőtéri stúdióban, a nyitott ablakokon jött be a tavaszi friss levegő és napsütés, szóltak a francia dalok, kortyolgattuk a rozét és festettük akkor már lazán, vállból, nagy mozdulatokkal a páros fa képünket. Komolyan mondom, nem vagyok egy szentimentális fazon, de ennek nagyon jó hangulata volt. Tényleg nem érdekelt egy idő után, hogy milyen lesz a végeredmény, meg tudták azt oldani, hogy az ember kikapcsol, csak erre figyel, szeretne valami szépet alkotni és közben jól érzi magát. Nekünk abszolút bejött, már ott eldöntöttük, hogy megyünk még mindenképp. Innen is köszönet a szervezőknek, és a végére csak egyetlen észrevétel: jó lenne több páros kép, mint ez, mert mi mindenképpen együtt mennénk, és egy másmilyen képből két egyformát festeni nem annyira jó, mert így ebből egy nagy képünk lesz, másikból pedig lenne két egyforma.

Tájkép csata után…

És akkor a végén a fekete leves, az ár. Eléggé anyagias világban élünk, mindenhol minden csak kupon meg akció, meg leárazás meg családi csomag meg stb. Itt 9990,- Ft / fő a festés. Igen, 10 ezer Ft. Ezt azért hangsúlyozom ennyire, mert elsőre nagyon húzósnak és mellbevágónak tűnhet, de nézzük meg azért közelebbről. Ha egy család elmegy egy bármi átlag moziba, megveszi a 4-5 jegyet, még hozzá kis rágcsa, üdítő, utána is valami kaja, nem áll meg 15-20e Ft alatt, és az egy tök átlag program, egy mozi. Itt meg azért nézzük meg mit is kapunk. Egy komplett 3 órás kiscsoportos program, ahol csak velünk foglalkoznak, segítséget adnak, és egy nem mellesleg elvihető emléktárgy készül.

A nem sokkal végeredmény előtti állapotok…

Ne felejtsük el a vászon (kb 1500,- Ft) és a felhasznált nem kis mennyiségű festék bekerülési költségét sem (szintén legalább ezer Ft), mert ezek ám nem olcsó mulatságok, és annyi festéket kaptunk amennyit kértünk, nem volt az, hogy ki lett adagolva, old meg annyival. Közben én ittam 2 laza fröccsöt, kaptam egy kávát, ettünk pár pogit meg édes sütit, Pufi két pohár ásványvizet, amik szintén egy átlag kávézóban vagy étteremben minimum 3000,- Ft-ot jelentenek. És a végén ott a festmény, a kép, ami a tiéd, amit hazavihetsz, amit szóbeli segítséggel ugyan, de te magad készítettél, és egy remek emlék, vagy sokadik alkalommal akár ajándéktárgy egy családtagnak. Szóval ez a 10e Ft / fő bár soknak tűnhet, ez a program, a kapott szolgáltatás abszolút megéri ezt. Illetve zárójelben jegyezném meg, hogy aki előre fizet az kártyával teszi, tehát lekövethetően, aki pedig a helyszínen KP, az nyugtát kapott kivétel nélkül, tehát nem is zsebbe fekete biznisz ez a dolog, és ez sem túl gyakori manapság, mert ugye így az a 10 már nem is 10, hanem minden sarc leadása után jó ha 6-7 marad, a többi állam bácsié, és azért ezeket is vegyük figyelembe!

A terem másik fele, miközben száradnak a képek a hajszárító alatt…

Mi nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon elégedettek voltunk mindennel! Pedig én aztán tényleg olyan ember vagyok, hogy nem szeretek hülyeségekre még keveset sem fizetni, nemhogy sokat, de ez itt abszolút nem volt a legkisebb mértékben sem lehúzós érzésem, vagy hogy nem kaptunk annyit, amennyit fizettünk, sőt!!! Nagyon kellemes órákat töltöttünk el, és nagyon figyelmes vendéglátásban volt részünk, jó hangulata volt az egésznek és kész. Kiszakadhattunk pár órára az elmebajból, a mókuskerékből, és még kézzel fogható emléke is maradt az eseménynek! Azon is filóztam még az elején, hogy mi a fenét fogunk kezdeni azzal a 3 órával, ami rendelkezésre áll de úgy elment, hogy majdnem még kevésnek is bizonyult. Nem vagyok túl nagy társasági lény sem, itt ráadásul idegenekkel kellett osztozni az élményen, de valahogy most még ez sem zavart. Mindenki a maga kis asztalánál, a párjával együtt, a csoportos program ellenére is teljesen privát, páros élményt kapott. Összességében tehát nagyon jól éreztük magunkat, Pufi szépet festett, de még én is elégedett voltam a munkám eredményével, és kifejezetten kellemes és emlékezetes 3 órát töltöttünk el. Biztosan ismételni fogunk még. Köszi YourArt!

Facebookpinterest
Facebook Kövess minket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az időkorlát lejárt. Kérjük töltse újra a CAPTCHA kódot.