Hatan Pizsamában, avagy plusz egy Hugo!

Az idei nyárnak lassan vége (2016-ban kezdtem a posztot, most sikerült befejezni), és alig írtunk valamit. Ennek sajnos több oka is van, de elsősorban persze a tömény idő hiány. Szerencsére azért most is volt elég mászkálás és élmény, de a mellette mellékesen jelentkező hatványozottan megnövekedett munka mennyiség nem adott arra lehetőséget, hogy ezt meg is […]

Tovább olvasom


Tihanyi szabadtéri színpad – Legyen a felségem

Még nyáron láttuk ezt a darabot a Tihanyi Szabadtéri Színpadon, és már akkor tudtam, hogy egyhamar nem lesz időm ezt megírni a sűrű nyár, utána pedig a kimaradó munkaórák pótlása miatt. Egyben arra is számítottam, hogy kellemes nosztalgiával tölt majd el ennek későbbi leírása, azonban némi kesergés is vegyül ebbe ezeken a csúnya őszi ködös […]

Tovább olvasom


És Már Senki Sem (avagy: Tíz kicsi néger) a Játékszínben

És már senki sem - Tíz kicsi néger - Játékszín

Mindig is imádtunk színházba járni Ropival. Persze az elmúlt években a két gyerek mellett ez kissé nehézkessé vált, azért velük együtt is számos Bonbon Matinét, Kaláka együttest, és egyéb gyerekeknek szóló előadást végig látogattunk, de ahogy nőnek egyre többször sikerül felnőtt előadásokra is újra eljutnunk kettesben. Az egésznek van egy kis ünnepélyes jellege. Az ember […]

Tovább olvasom