Big King szendvics – avagy a Burger King beszáll az árversenybe?

Facebookpinterest

Korábban már írtam egy meki elemzést a libamájas szendvics kapcsán, de egyéb posztjaimban sem rejtettem véka alá, hogy mit gondolok a sárga bohóc üzletéről. Nem leszek álszent, én is rengeteget jártam mekibe életemben, sokkal többet, mint kellett volna. Nem akarom újra leírni a már korábban elhangzottakat, de nyilván 25 éve mindez még egy falatka nyugat volt, egy kicsi abból a világból, ami nekünk itt nem járt. Az étel akkor sem volt jobb, de ez a misztikum eladta a terméket. Mikor a korábbi posztomban kifejtettem, hogy a világ megváltozott, számos olcsóbb és jobb alternatíva van, és az emberek jobban odafigyelnek már, hogy mit esznek, sokan nem értettek egyet.

burger_king_big_king

A reklám képeken azért minden ilyen szendvics “egy picit” jobban néz ki, mint a valóságban.

Főleg azt követően, mikor ezt a Facebook-on is ilyen olyan mekis cikkekkel kapcsolatosan kifejtettem véleményemet. Persze mint kiderült, a legvérmesebb meki védelmező egy alkalmazott volt, így érvet nem, inkább érzet alapján megfogalmazott mondatokat tudott felhozni védelmükben. Én igyekeztem tényeket felsorakoztatni, első sorban azt, hogy sorra zárnak be a mekik. Akkor is említettem kettőt, mely a közelmúltban szűnt meg, de ma egészen döbbenetes felfedezést tettem, a II. kerületi Mamutban is bezárt a meki. Konkrétan nincs McDonald’s egy ekkora plázában a főváros szívében. Értem én, hogy drága a bérleti díj, de a meki sem éppen az olcsó árairól híres, és 10-20 évig ki tudta termelni. Lehet mellébeszélni, lehet ezt nem elfogadni és nem tudomásul venni, de azt hiszem tényként megállapítható, hogy a meki haldoklik. Esküszöm, komolyan mondom, már kezdem megsajnálni őket, azért sokáig sokunknak egy misztikumot jelentett, illetve mindenkinek biztosan vannak emlékei mekivel kapcsolatban, ami ha nem is pontosan az étteremről szól, de egy haveri találkozó, randi, iskola utáni betérések és nagy pénteki röhögések, vagy valami egyéb hasonló biztos minden emléktárban fellelhető. Szóval ennél talán szebb halált érdemelne még a meki is. De ez nem rajtunk múlik.

burger_king_big_king_5

Illetve igen, éppen ezért ez a jelenség. A meki az elmúlt években újabb és újabb reklám kampányokkal és átgondolt de rossz felé indított új irányvonallal próbált újítani, láthatóan sikertelenül. Próbálta ismét személyes élménnyé tenni a mekizést, ugyan azzá a misztikummá, ami 20-25 éve volt. Hogy a zacskó alján az csak egy krumpli, de tőled lesz az ami. Egyéb országokban pedig úgy olvastam, hogy rendes a’la carte éttermet csináltak a mekiből, de az sem vált be. Nem vagyok én marketing zseni, és táplálkozási szakember sem, de ugyan azt a problémát meg tudom fogalmazni, mint minden más ember: a meki gyenge minőségű, nem túl egészséges ételt árult, horror áron. Persze ez szigorúan magánvélemény, nem tény kijelentés, tisztelt ügyvéd urak lehet letenni a tollat!

burger_king_big_king_1

A MC burgonya a zacskó alján csak tőled lesz az, ami. A BK burgonya a dobozában meg önmagában is sokkal vállalhatóbb.

És ez az a probléma, amin a meki nem tudott vagy nem akart változtatni. Eddig én is csak egyedi eseteknek gondoltam a bezárásokat, de ezzel, hogy a Mamutban is bezártak már valami olyan visszalépési hullámban vannak, amit tartok tőle, nem lehet megállítani. Új étterem nyitásukról viszont nem tudok, pedig elég sok helyen járkálok. És itt kanyarodnék akkor át bejegyzésem témájára, a Burger King-re. Ők viszont pár éve nyitották éttermüket a Mamutban, illetve ha jól tudom kettő nyitás van folyamatban két vidéki városban, és így még erősebb a kontraszt, a meki visszaszorul, és ha a BK nem is gőzerővel, de terjed.

burger_king_big_king_6

A valóságban picit azért laposabb ez a burger is…

Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy BK eleve sokkal kevesebb volt, míg mekiből minden bokor alatt nyílt egy, és nyilván ennyi éttermet nem lehet fenntartani és üzemeltetni nyereségesen a streed food reneszánsz idején. Addig még nem is volt kétségbe ejtő a helyzet, míg csak külvárosi éttermek bezárásáról beszéltünk, na de a Mamut? Már itt nem lehet nyereségesen üzemeltetni egy mekit, ahol, “szingli hordák” és egyen szembe lógó hajú, kilógó alsó nacis, korunk férfi ideáljai burjánzanak minden nap már 12:30-tól, az utolsó két órát ellógva este 9-11-ig?!?!

Akkor hol lehet még mekit üzemeltetni a tulajdonosok vélhetőleg irreális haszonkulcs igényeinek megfelelően, ha a főváros közepén egy plázában nem? Főleg úgy, hogy mellette a BK él és virul? Mert emlékszem még, mikor a Kolossy tér feletti drive bezárásakor rákérdezett a sajtó, és olyan mellé duma válasz érkezett, hogy a városi főbb közlekedési útvonalak átszerveződése miatt kellenek ezek a váltások. Ezt persze meg tudom erősíteni, én is ezt tapasztalom. Tök üres mindig a Kolossy tér, mikor arra járok, illetve a Mamut is rendszeresen olyan szokott lenni, mint egy zombi apokalipszis film. Ezért gondolom én azt, hogy a fő probléma, hogy a meki nem néz szembe saját helyzetével, nem hajlandó felfogni hogy változik a világ, erőlteti a régi akkor még jól bevált modellt, és amíg így tesz, változni sem fog tudni. Pedig most már nagyon zúgnak azok a vészharangok.

burger_king_big_king_7

…és hagyma meg uborka sem pont annyi van benne, mint a reklám képen.

És nem fogok csodát mondani, de két apró dolog a nyitja. A BK sem lett a bio anyukák és köles golyós vegák első számú kedvence, nem erről van szó. Ez is ugyan az a junk food, mint volt, azonban véleményem szerint soha nem volt olyan mélyen a minősége, mint a mekinek. Itt a kávé az Lavazza, de tényleg, a mekiben szerintem ihatatlan kátránylé. A narancs juice itt Hohes-C, a gyerek menühöz konkrétan gyári dobozban, nem sűrítményből változó minőségben felvizezett vacak, mint odaát. A csirkének csirke íze van, a marha Angus és tényleg érezhetően grillezett, a zöldség friss, és ha nem is úgy néz ki a szendvics itt sem, mint a képeken, azért akkor is ehetőbb az étel. De ahogy mondtam, ettől még nem egy Michelin-csillagos étterem, még csak nem is kiemelkedő gasztro állomás, éppen csak annyival több, hogy lehetőségeikhez képest minimálisan jobban odafigyelnek a minőségre, és ez láthatóan még elég a talpon maradáshoz 2016-ban.

burger_king_big_king_2

a zöldség nélküli verzióban kicsit még lesújtóbb a látvány

A másik összetevő az ár. Tudják, érzik, hogy egyre erősebb a verseny, és nem arroganciával és gőggel oldják ezt meg, hogy oké, rohadjatok meg vevők, lehet akkor máshová menni, mint a meki, hanem kőkeményen beszállnak az árversenybe. Ott tartottunk már egy nagy meki menü esetén, hogy 2000,- Ft körül volt egy marék krumpli, egy hatalmasnak semmiképp nem mondható szendvics és egy vizezett vacak hígítású üdítő. Ilyen áron már egy nagyon korrekt hamburger menüt kapunk bármelyik kézműves burgerezőben, nagyobbat, finomabbat, olcsóbban. Ezért zár a meki pl, mert nem az van tele a Mamutban, hanem mondjuk a Finomító Kantin onnan öt perc sétára, ahol viszont lassan már leülni sem lehet, elő foglalás nélkül. Ilyen egyszerű, olcsóbb, jobb, családiasabb, ízletesebb, változatosabb, kedvesebb. Mondjak még sok két BB-vel végződőt?

A Burger King viszont felveszi a kesztyűt, egyben persze rá jellemző módon úgy, hogy rúg még egyet a vetélytárson, pedig az már így is eléggé a földön van. Korábbi cikkemben említettem az egyesülés napjára tervezett BK-Meki közös szendvicset, de persze ezt is csak a BK tervezte, mert a mekinek eléggé megalázó volt a méretkülönbség. Most pedig itt a Big King szendvics, mely egyértelműen a Big Mac koppintása, szerintem még a szósz is ugyan olyan ízű benne, csak éppen (és itt tessenek figyelni) ez a szendvics 690,- Ft, illetve ugyan ez menüben 1190,- Ft. Tehát azon túl, hogy véleményem szerint a Burger King mindig is jobb minőséget hozott, mint a meki, most már árban is igyekeznek nyitni az új trendek felé, illetve már Big Mac-et is lehet náluk kapni álnéven, tehát lényegében észre sem vennénk, ha a meki holnap eltűnne. Persze nyilván ez erős túlzás, de azért durván áll a helyzet az biztos.

burger_king_big_king_3

Picit egybe épült a hús a zsömivel, pedig még csak rá sem ültem

A szendvics maga azért nem az a kifejezett American Burger vagy Dallas kinézetű brutál burger, a korrekt ár ellenére persze azért még mindig egy erősen gyorséttermi szendvicsről beszélünk. Sima alap zsömi, hús, sajt, szósz, zöldség. Messze nem a BK legjobb szendvicse, míg szerintem pl. az Angus burgerek remek változatok, mármint a saját kínálat tekintetében, de ilyen áron ennél jobbat nem tudom fogunk-e valaha kapni a legnagyobb hálózatoktól. Egy minőségi kézműves burger 900 – 2000,- Ft között kapható átlagosan, méret, tartalom és árszínvonal függvényében, tehát 50-150%-al magasabb áron. Na és ez az, amit sosem gondoltam volna, de még pár hónappal ezelőtt sem, hogy lesz olyan amikor leírhatom, hogy egy nagy gyorsétterem lánc olcsóbb, mint a kis családi kézműves burgerezők.

És itt ismét vissza utalnék a mekire, és az elhibázott lépéseikre, gőgös és arrogáns hozzáállásukra. Nem a’la carte éttermet kell nyitni, nem azt mondani, hogy remek személyes krumpli van a zacskó alján, és vissza sírni a 25 évvel ezelőtti időket, hanem vagy jobb ételt adni (nyilván ez nem lesz megoldható) vagy sokkal olcsóbban. És ez az, amire a BK rájött, és meg is teszi. Sőt, rákérdeztem az egyik étteremben a kiszolgáló lánynál, hogy meddig tart az akció, és azt monda, jövő héten lesz vége, és +100,- Ft-al lesz drágább a szendvics és a menü egyaránt. Ebbe azért még nem halnánk bele, 690,- Ft helyett 790,- Ft lenne a szendvics, ez ugyanis sajnos gyorséttermi szinten még mindig olcsónak számít. Mondjuk vagy két hete volt ez, mikor a kislány mondta, hogy jövő héten lesz vége, és még mindig 690,- a szendvics, tehát ha ezt ennyire jól eltalálta, lehet, hogy a +100 is +300 lesz, de majd meglátjuk.

burger_king_big_king_4

Azért sajnos ez sem az a tipikus “összefut a nyál a számban” burger

A szendvics pedig túl nagy elemzésre nem szorul, mert tényleg mondhatjuk, hogy cirka olyan, mint egy Big Mac. Ilyenkor persze a MC és Big Mac rajongók biztos felháborodnak, hogy ennek a vacaknak aztán köze nincs hozzá, de pártatlan és független megközelítéssel el kell fogadni, hogy ez egy Big Mac klón. Nyilván annak is szánták. Eszembe jut ilyenkor épp a tegnap este vetített Pusztító, amiben is a jövőben már csak egyelten étterem van, minden Pizza Hut. Nyilván akkor ők fizettek a legjobban a reklámért, míg a zászló most úgy áll, hogy ez be fog következni, csak a Burger King-el. Jól láthatóan a Terminatorban látott SkyNet meg a Google lesz.

A világ tehát nem fordult ki önmagából, csak változik tovább, és a BK változik vele együtt. Egyre szemtelenebbül, már álruhás Big Mac-et is árulva. De mint tudjuk, az üzleti életben nem a kedvességgel lehet túlélni. A meki meg sorra zárja be az üzleteit, és most már úgy tűnik, mintha nem is próbálnák megállítani ezt a mélyrepülést.

Meglátjuk mit hoz a jövő. Rosszat nem kívánok egyiknek sem, és a meki végét sem vágyom, ha mást nem, hát nosztalgikus okokból, de ahogy kinéz a helyzet, ez sürgős és radikális lépések nélkül nem lesz elkerülhető. Mindenesetre ha a szentimentalizmust félretesszük, a Burger King-es Big-Mac megjelenésével ismét eggyel kevesebb maradt, a meki nélkülözhetetlenségét felsoroló okok listáján.

Facebookpinterest
Facebook Kövess minket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg az alábbi számokat a "nem vagyok robot" ellenőrzéshez: *