Black Cab Burger – Budapest, Mester utca

Facebookpinterest

Sok éve járok az Üllői út környékére, mert régóta van ott egy ügyfelem, ráadásul tavaly óta több alkalommal rollin tettem meg a távot mondjuk pl. a XI. kerületi Bocskai útról, ahol még volt ingyen parkoló, mégsem találtam rá eddig erre a helyre. Szerintem tuti, hogy nem egyszer és nem kétszer mentem el már mellette, előtte, de tény, hogy a napközbeni rohanások során én is úgy járok, mint más, leszegett fejjel, a következő feladaton gondolkodva, nem pedig a házak homlokzatát bámulva. Persze az önvédelmi reakció gyakran annak is szól, hogy ne kérdezzék meg tőlem minden sarkon, hogy “MárkaDollár?”, vagy esetleg szeretne-e 10 pár zoknit, nadrágszíjat, vagy akciós kés készletet. Hogy korábban miért nem fedeztük fel ezt a helyet, az mindegy is, most azonban végre rátaláltunk a Black Cab burgerre, és ki is próbáltuk.

Black Cab Burger

van angol reggeli burger is

Persze az érdem ismét nem az enyém, Pufi talált rá erre a street fodd állomásra is. A közös ügyintézés ismét közös ebédet szült, és bár a hely keresésekor még BKV-t használtunk (Budapesti Kajainformációs Vonal), az ebédre szerencsére már egy fekete taxival érkeztünk. (ééérted? Black Cab! jaj istenem, mennyire sziporkázok ma)

A hely már kintről is elég szimpatikus volt, nagy világos belső térrel rendelkezett, és elég sokan is voltak bent. Nyilván rám is hatnak ezek a jelek, ha egy sötét kis lyukat találok, ahol csak a séf túrja az orrát, a grill lap mögött, vendég sehol, oda nem szívesen megyek be, itt azonban ezek közül egyik sem volt tapasztalható.

Bent 4-5 asztal található, ugyan mini, de remekül elrendezett változatban (kis kör asztalok, pizzaszelet szerű körcikk székekkel), illetve falnál felállított, bárszékes pultos megoldás is biztosított, a magányosan érkezőknek. A pult mögött 3-4 szakács tüsténkedett, folyamatosan pörögtek a kiadásokkal, mert volt aki asztalnál várt az ételre, de volt aki elvitelre kérte.

Black Cab Burger

illetve az ínyencebbek számára lazac burger is elérhető

A rendelési rendszer szimpatikus és áttekinthető. A pult feletti táblán van pár előre összeállított változat, fantázianévvel és fix árral, burger és hot-dog tekintetében egyaránt, de alapvetően egyéni összeállítgatós módon közölheti az ember, hogy mit szeretne. Ez szerencsére abban mutatkozik meg, hogy a burger alapok ára elég baráti, aztán erre válogathatjuk a feltéteket. Egy normál burger például 700,- Ft 10cm-es zsömiben, 100g hússal. A normál dupla 1100,- szintén 10cm zsömi, de 2x10g hús. A nagy 12,5cm zsömi 150g hússal 900-ért, a nagy dupla pedig 12,5cm zsömi, 300g hús, 1400-ért. Ez utóbbi azért már kicsit húzósabb, de persze a szendvicsekben azért nem csak ennyi van alapból sem.

A rendelési lap folytatásában következik a további szabadon választható, ingyenes tartalmak felsorolása: ketchup, mustár, majonéz, BBQ szósz, aprított jégsaláta, fehér hagyma, paradicsom, uborka, jalapeno. Aki tehát kér egy normál burgert, és ezt a teljes kiegészítő felsorolást bele, minden szósszal és zöldséggel, az meg is állt 700,- Ft-nál, ami azért nagyon nem nevezhető barátságtalan árnak szerintem. Egy rántott húsos zsömi pl. 650,- a batyin, amiben nincs semmi más.

Black Cab Burger

kellemes világos belső tér

Vannak persze fizetős feltétek is, melyeknek darabjáért 150,- Ft-ot kell leszurkolni, ezek pedig a grillezett bacon, angol cheddar, tükörtojás, ementáli, kék sajt és a grillezett ananász. Ez utóbbi is elég érdekes, nem gyakran látok ilyet, de a cifrább összeállításokat kedvelők így itt akár egy Hawaii burgert is kreálhatnak maguknak.

A legolcsóbb tehát 700, a legdrágább burger pedig kerek 2300,- forintból rakható össze, de ez 12,5-ös zsömlében érkezik, 300gramm hússal, baconnel, tükörtojással, háromféle sajttal és ananásszal, zöldséggel és négyféle szósszal. Aki egy ilyen minden bele burgert el tud egyedül pusztítani, az pedig már úgyis hozzászokott, hogy neki kicsit költségesebb a kosztpénz, mint az átlagnak. Persze vannak még a giga burgerek is, 600 gramm hússal, de az már Adam Richman kategória, méretben és árban is.

Black Cab Burger

rövid, tömör, jól áttekinthető étlap

Én egy nagy burgert rendeltem baconnel és cheddarral, plusz minden szósszal (1200,- Ft), Pufi egy előre összeállított normál méretű Cabbie burgert választott (1000,- Ft), illetve kértünk még egy nagy adag burgonyát is (500,- Ft). Ital az most kimaradt, a kocsiban ittunk 10 perce, meg evés után szintén tudtunk ott, ezzel megspóroltuk ennek a költségét. Egyébként 350,- Ft egy 0,33-as Coca Cola termék, 450 a fél literes, valamint ugyan ennyi a 0,33-as rostos Cappy, 0,5-ös Nestea, és láss csodát, a 0,33-as Dr. Pepper is. Ahogy látom, ez is végre kezd egyre jobban elterjedni, ha máshol nem is, legalább a burgerezőkben, az ára azonban még mindig nem az, amit könnyen befogad az ember. Bár tény, hogy ez itt még így is baráti, a Dallas-ban ezen buktam ki a legjobban, mert ott 750,- Ft volt a Pepper, a light illetve zero pedig pont duplája az itteni árnak, 900,- Ft-ba került. Ezeket az őrületes túlárazásokat szóvá is tettük, és bár itt sem olcsó a Dr. Pepper, azért mégiscsak viselhetőbb, és legalább van.

Black Cab Burger

a korábbi évek elismerési a falon

Van persze itt is extra finomság, mármint ár tekintetében pl. Weston’s cider, 0,5-ös 1000,- Ft-ért, ami szintén nem egy szolid tétel. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt azt hiszem én is vagy 750-ért szereztem be, mikor a cider tesztet csináltam, tehát ennek ismeretében ez az ár nem elborult, azonban mivel nekem még csak nem is ízlett (meg még vezettem is), ezért erre itt sem neveztem be. Azonban aki egy zamatos burger mellé le akar küldeni egy jófajta(???) angol ciderrel, annak megvan rá a lehetősége.

Közepes mennyiségű időt kellett várnunk, nem 1-2 percet, de nem is 30-at, viszont nem azért, mert a séf a telefonját nyomkodta. Hárman is pörögtek a pultban, és adták ki az ülő, valamit elviteles emberek adagjait, nem pihent senki a babérjain.

Tizenpárperc alatt jött is a kaja, ez az idő azonban éppen elég volt arra, hogy körbenézzünk az étteremben. Kezdetnek innen bentről is megállapítottuk, hogy nagyon kellemes az egész hely összhatása, szép tiszta, világos, és minőségi módon kialakított beltérben ültünk, jó pofa bútorokkal (IKEA szerű vagy pont olyan kör asztal, alá betolt négy darab körcikk székekkel).

Black Cab Burger

igényes módon saját tálcalap, burger csomagoló és krumpli doboz, ráadás erény, hogy nem csak ezzel akarják eladatni a portékát

Az igazán nagy döbbenet azonban akkor érkezett, amikor feljebb emeltem a fejem, és a falakat néztem körbe. Itt persze alapvetően jópofa, elnevezéshez illő képeket találhatunk, azonban néhány olyat is, amin én speciel eléggé meglepődtem. Az egyik, amolyan dicsőség falon ugyanis TripAdvisor tanúsítványok sorakoztak, nem kisebb tartalmakkal, mint pl. 2013 és 2015 győztes étterme. Nyilván ez csak valami lokalizáció, és al kategória, de akkor is. Mekiben pl. nem láttam még TripAdvisor elismerést és tanúsítványt, meg a Hamburger Bár Gyulában is csak a magyar  “értékeld jóra saját magad, vagy fizess a jó pontokért” oldal elismerését. Szóval azt gondolom, ez nem kis dolog, még akkor sem, ha csak a kerület, vagy az adott árkategória legjobbjának szól. Az eddig látottakon túl így még nagyobb lelkesedéssel vártuk az ételünket.

Black Cab Burger

a szendvics nem feltétlenül a méretével vagy tartalmával hódít, ennek ellenére nagyon rendben van

Az pedig érkezett, és szívet melengető változatban. Először is szimpatikus, hogy itt mindennek van saját designos változata. Az üveg asztalfelület alatti “terítőnek”, tálca alátétnek, a burger csomagolónak, de még a krumpli doboznak is. Persze azt hiszem, a Hamburger Bár Gyulában is foglalkoztak ilyen úri huncutságokkal, csak ott meg is álltak ennyinél, a külsőségeken túl semmi másra nem áldoztak. Itt azonban messze nem ez a helyzet. Az a burgonya ami elém került, egy pillanatra azt hitette el velem, hogy csak képzelődők, mert annyira vágyom egy igazi, házi készítésűre már valahol. Nagy darab, vastag, abszolút házi és eredeti krumpli érkezett, tűz forrón, egyből az olajból, nem valami vékony szálas vacak a melegítő lámpa alól.

Black Cab Burger

az én verzióm ugyan zöldség light volt, de a fullost sem veti szét a saláta adag

Ez az, amin ki vagyok borulva mindenhol. Magukat nívósnak tartó szállodák, jó nevű éttermek vacak silány mirelit sült krumplit adnak köretnek, és nem érzik, hogy ez nagyon gáz! Ilyet kaptunk a Hungest Hotelekben Szegeden, Gyulán, de még például a Náncsi néniben is. Az ember már csak akkor rendel sült krumplit étteremben, ha tényleg nagyon nem tud mást választani, de inkább rizs, püré vagy krokett a javasolt, ha ehető köretet szeretnénk. Éttermekkel mondjuk nem igazán lehet mit kezdeni, de szállodáknál én tuti bevezetném, hogy nem kaphatnak 3 csillagnál többet, ha mirelit hozzávalókkal dolgoznak a konyhán.

Persze nyilván van olyan, amiből ez muszáj, ha az adott alapanyag a világ másik végéről érkezik, de burgonya van mindenhol, csak lusták mint a dög és nem akarnak ezzel foglalkozni. Annyi hülyeség elő van írva ehhez a fokozathoz, legyen cipő tisztító gép, meg ilyen felesleges marhaságok, ami egyébként senkit nem érdekel. A kaja minőséget miért nem veszik szigorúbban? Én akkor itt és most kezdeményezem és elindítom azt a mozgalmat, hogy az a szálloda, aki mirelit sült krumplit kínál fel az ételeihez, az ne kaphasson 4 vagy annál több csillagot. Várom a kezdeményezésem támogatóit! 🙂

Black Cab Burger

első ránézésre cirka meki burger, de szerencsére itt azért ennél jóval többről van szó

No mindegy. Ne is ezzel foglalkozzunk. Voltak szerencsére a közelmúltban remek sült burgonya élményeink, pl. a K-208, Dallas, Semmi Extra, Finomító Kantin, Haverom Kifőzdéje kínálatában, tehát szerencsére egyre jobban odafigyelnek erre is, azonban ha lehet mondani, ez a Black Cab burgonya talán még ezeken is túltesz. Sőt, itt még a magas koleszterinnel rendelkezőknek sem kell aggódni, helyettük viszont a mogyoró érzékenyek vannak durván életveszélyben, mert az étlapon található információ szerint itt a krumplit “koleszterinmentes, mogyoróolajban” sütik ki, ami talán csak a mogyoró érzékenyeknek jelenthet problémát. Eszembe is jutott egyből a Hupikék Törpikék 2 című film CornDog-os esete, ami azért reméljük a mogyoró olaj felhasználásának nem kellő mértékű hangoztatása miatt itt sosem fordul majd elő. (Akinek nincs meg a jelenet, IDE KATTINTVA megnézheti, 13:10-től.)

Valami egészen elképesztően remek ez a valódi és házi változat, és külön értékelem, hogy annak ellenére tartják ezt, hogy igen nehéz vele dolgozni. Nyilván az éttermek és szállodák is ezért hanyagolják, ami pl. többek között a Semmi Extrában tett ismételt látogatásomkor is elhangzott. Ott is eredetileg házi burgonya volt, aztán legközelebb is az, csak kicsit előre feldolgozottabb, amire rá is kérdeztem, és meg is kaptam a választ. Abban a posztban is olvasható, de lényeg az, hogy az eredeti, házi, friss krumplinak nagyon magas a víz tartalma, és hamar felvizezi az olajat, aminek így jelentősen csökken a sütő értéke (mint az köztudott! “Köztudott? Attól tartok Safranek maga gúnyolódik velem! Jöjjön csak közelebb!”). Ezt vagy gyakrabban kell cserélni emiatt, ami plusz költség, vagy kívül égett belül nyers krumplik keletkeznek az elnyúlt sütési idők miatt. Egyik az étteremnek, másik a vendéknek nem jó. De ha egy Mester utcai Black Cab meg tudja ezt tenni, akkor egy nem diszkont árairól híres Náncsi néni, vagy 4 csillagos szállodák miért nem? Férjen már bele az extra profitba a pucolási idő és a gyakoribb olajcsere!

Black Cab Burger

kellemes őszi napsütés, szaftos burger, giga krumpli, mi kell még?!

Még alig tettük túl magunkat a TripAdvisor elismerések és a brutál krumpli élmény okozta sokkon, de már tolakodott is az arcunkba a két igen guszta szendvics. Mivel mi a két legkisebbet kértük, ezért ezek nem voltak olyan hatalmasak, azonban tartalmas és nagyon szépen összekészített formácskájuk ordítva követelte a beleharapást.

Nem is késlekedtünk, és nem kellett csalódnunk. Finom, ízes, puha és jól átsült burgert érezhettünk a szánkban, kellően szaftos változatban, remek kis átpirított bucikkal karöltve. Nekem elsőre ami kicsit furcsa volt, az a mustár, mert teljesen tökéletesen ugyan annak éreztem, mint, ami a meki hamburgerben szokott lenni, és az nem valami jó, de ez lehet, hogy csak tévképzet volt. Mindenesetre én ebből egy kicsit jobb minőségűt vásárolnék és tennék a szendvicsbe, mert ez nekem annyira nem jött be, de ez tényleg csak akkor, ha muszáj belekötni valamibe.

Black Cab Burger

ez az a termék, ami a fehér holló kategória

Pufi ugyanezt a minimális  fennakadást abban fogalmazta meg, hogy nem volt kellően fűszeres a hús (de mondjuk nem is annyira natúr, mint a Haverom Kifőzdéjében), illetve hogy egy kicsit (sokkal) több zöldséget még el tudott volna bírni a szendvics, de ezt is csak erős csámcsogás közben, teli szájjal, elharapott mondatvéggel közölte, tehát azért olyan nagy problémája neki sem volt.

Cseppet sem szeretnénk tehát, hogy úgy nézzen ki, nem remek az itteni burger, mert az, de nyilván feladatunk és célunk (a sokadik tesztnél már főleg), a méricskélés, összehasonlítás és a minőségi maximumra törekedés, ezért ha valami apróságon még lehetne javítani, akkor azt szóvá is kell tennünk. Semmi olyan probléma nem tapasztalható azonban itt, amit kifejezett elemezgetés nélkül észrevenne az ember, és vertem a fejem az asztalba, hogy ha már évek óta erre járok, miért nem találtam rá erre a helyre mondjuk már 2013-ban is.

Legközelebb vagy egy csirkés burgert vagy egy hot-dog-ot fogok tesztelni, de addig is megállapíthatjuk, hogy a Black Cab és kínálata nagyon rendben van. Széles választékban érhetők el különféle szendvicsek, az alap burger alap áron is van, az extrák pedig egyedi igény szerint állíthatók össze. A két legkisebb burger tényleg nem hatalmas, 1000,- Ft körül azért már nagyobbat és tartalmasabbat is ettünk, a minőségre és frissességre azonban abszolút nem lehet panasz, különösen a sült krumpli tekintetében.

Pro: szép tágas világos hely, látvány konyha, egészen döbbenetesen kiváló sült burgonya, finom szaftos szendvicsek, állítsd össze magad rendszer + előre elkészített változatok is, van hot-dog és Dr. Pepper.
Kontra: csúcsidőben elég sokat kell várni (15-20p), nekem kicsit alacsonyabb minőségűnek tűnő mustár, amin javítani kellene, Pufinak kicsit alul fűszerezett hús, és nagyon kevés a zöldség, illetve még annyi zárójelben, hogy a rendelést felvevő, pénzt kezelő, fizető ember néha beáll burgert csomagolni is, ha nagy a hajtás, viszont egyik tevékenységet sem kesztyűben teszi, amit nem biztos, hogy így kellene…

Black Cab Burger

a nem túl beszédes utcakép, pedig érdemes észrevenni

A Mester utcai Black Cab-ben nagyon finom burgereket ettünk, valami egészen elképesztően kiváló sült krumplival, így nem volt meglepő, hogy széles mosollyal, elégedetten távoztunk. Összesen 2700,- Ft-ba került a gyors ebéd két embernek, és bár ital nem volt benne, de dugig ettük magunkat, véleményem szerint abszolút minőségi étellel, kellemes környezetben.

Ez a hely akár a körútról, akár az Üllői útról, de még a Lurdy parkolótól is alig néhány perc sétával elérhető, panasz tehát nem lehet, hogy nem eléggé frekventált helyen van, betérni pedig nagyon megéri. Legfőbb probléma most már csak az, hogy a jövőben, ha egy magát nívósnak tartó helyen tré minőségű mirelit krumplit kapunk, miként álljuk meg, hogy ne küldjük vissza pár keresetlen szó kíséretében az egészet.

Cím: 1095, Budapest, Mester u. 46.

Facebookpinterest
Facebook Kövess minket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg az alábbi számokat a "nem vagyok robot" ellenőrzéshez: *